Egy Fáraó Naplója 2.


A Bársonytömlöc


Előszó: Teljesen Elegem van ebből! Miért találták ezt ki? Sokkal jobb volt nélkülük! Persze most mindenki rohan, hogy megnézze az új cuccokat...
Engem meg magamra hagynak! Mintha olyan nagy szám lenne! Csődbe fogok jutni! Miért? Leírom!!! Meg ezt is beragasztom...


I.e. 849. Aug. 02. Kedves Naplóm!
Reggel hirtelen keltem fel, így bevertem a fejemet az ágyam támlájába.
Hogy miért ébredtem fel?
Mert egy hatalmas robbanást hallottam.
Kiderült, hogy az a szobám bevágódó ajtójának a hangja volt. És hogy ki tört rám ilyen korai időben? Hát Fatima, az én drága szolgám. Azt a hirdetményt lóbálta, amit én ide beragasztottam. Nagyon elképedtem, mikor elolvastam, mi van ráírva. Még csak nem is hallottam semmiféle Bársonytömlöcről! De Fatima szerint én tegnap aláírtam nekik egy engedélyt, miszerint a Homokos tér közepén boltot nyithatnak. Nem is emlékszem semmiféle aláírásra, és semmiféle engedélyre!!! Habár...
Tegnap eléggé kótyagos voltam, mert látogatóink jöttek Rómából. Volt köztük egy csinos ifjú hölgy is, Sheimeshaiusz. Nagyon elbűvölő volt...
Az egész nap kiesett nekem. Mintha egy álomból ébredtem volna, amikor késő délután Neptunia pofonvágott. Pedig én csak az FF, vagyis a Fáraó-fürdő előtt vártam Sheimeshaiusz, aki nemrég tért be megmártózni a meleg vízben. Nem tudom, mivel érdemeltem ki a pofont. De mindenesetre megbocsátottam Neptuniának.
De térjünk a tárgyra.
Ott tartottunk, hogy én állítólag aláírtam azt a szerződést, pedig én nem emlékszem semmire. De utána fogok járni az ügynek. És ami nagyon nem tetszik nekem: ez a bolt. Túl sok benne az újdonság, ehhez még nem szokott hozzá kicsiny országunk!
Ráadásul a bolt csak reggel nyitott meg, de már a fél palota ott van, és sorban áll a legújabb ruhákért. Még a fogselymemet sem hozták fel! Pedig arra nagyon nagy szükségem van, különben nem lesz ápolt és csillogó a fogam. És ha nem ápolt, és csillogó a fogam, akkor mit fognak gondolni rólam legközelebb a rómaiak, ha vendégségbe jönnek?
Nagyon magamra maradtam itt a palotában.
Még a feleségem, Neptunia is elment, hogy valami új "rucit" keressen magának... A gyerekeket is elvitte. Így hát nem sokan maradtak. Mindegy. Azért annyira ütődött nem vagyok, hogy ne tudjak magamtól is felöltözni. Vagy mégis? Azért megpróbálom. Kinyitnám a szekrényemet, erre irdatlan nyávogást hallok. Úgy megijedtem, hogy hátraestem, egyenesen bele a macskaalomba. Már megint itt hagyta a lányom, Vetora.
Mindig itt játszik a macskájával.
Feltápászkodtam, és megint megközelítettem a szekrényt. Újra nyávogás. De még hangosabb, mint az előző. Milyen szörnyeteg bújt a szekrényembe? Szörnyeteg...
Már én is hülyeséget írok. Miféle szörnyeteg az, amelyik úgy nyivákol, mint egy kismacska? Kinyitottam a szekrényt. Bent volt Kleopátra, a lányom macskája. Rejtély, hogy miként került be oda. De még nagyobb rejtély, hogy miért pont akkor nyávogott, amikor közel mentem a szekrényhez. Talán titkolni akar valamit? Meg kell hagyni, eszes egy macska...
De most ez elkerülte a figyelmemet, mert olyat láttam, amiért ezt a szerencsétlen macskát örökre kitiltom a szobámból. Az összes ruhám, köntösöm, és pálmalevelem cafatokban volt a szekrény alján, és az egész szekrény bűzlött a macskaürüléktől. Nem volt mit tennem, bevágtam a szekrény ajtaját, és akkorát visítottam, hogy az már olyan volt, mint amikor a feleségem egy 5 milliméteres pókot talált a reggeliző asztalon. Szegény feleségem irtózik a pókoktól. Megjegyzem, én is. A visításomat meghallotta Ephrain, az egyetlen szolgám, Fatimán kívül, aki még a palotában maradt.
Utóbb kiderült, csak azért volt még itt, mert elvesztette a pénztárcáját. Elkértem tőle a legszebb ruháját, átöltöztem (Én, egyedül!), és a kezébe dobtam a macskaürülékes ruhamaradványomat.
Nem volt más választásom, el kellett mennem a Bársonytömlöcbe, hogy vegyek egy új ruhát.